Közös élményeink, amikre vágyunk, hogy megismételhessük őket

Amikor újra elkezdték eluralni a híreket a koronavírus visszatértének rémképei, egyre több olyan emlékezetes, extra programot kezdtem szervezni a párom kedvéért, amik biztos, hogy maradandók maradnak egy időre, az emlékeink közt. Vagy azért, mert valami olyat csináltunk, amit még nem próbáltunk, vagy valami, ami éppen hogy tradicionális kettőnknek, és ezért kedves már a számunkra. Azt nem gondoltam előre, hogy ezen két kategória közös metszete lesz majd a thai masszázs, amit először próbáltunk ugyan a Karma Thai masszázsszalonban, de biztos, hogy ismételnénk még. Vagy egyedül, vagy újra ketten, de engem nem lehet többé lebeszélni róla.

Szerencsére a https://karmathaimasszazs.hu/olajos-testmasszazs weboldalon feltűnő helyen hívják fel a figyelmet rá, milyen gondossággal készültek már előre a járványidőszakra, ezért nem kell náluk különösebben tartanunk ettől a dologtól. Engem megnyugtattak, csak a párom “hírérzékenységén” múlik, hogy túl tudja-e tenni magát a túlzottan frekventáltan jelentkező rossz hírek hatásain. Ez az egyik rossz tulajdonsága, mióta megismertem, sajnos. Szorong gyakorta a híradók miatt.

Bízom benne azért, hogy túl tud lépni, mert a páros masszázst még talán nálam is jobban élvezte. Minden szempontból gyógyító hatású volt nekünk. Talán ez lesz az egyetlen dolog, ami miatt kivételt tesz, és visszajáró vendéggé válik télen ő is a masszázsszalonba, de akár jön velem, akár nem, én az olajos masszázst (https://karmathaimasszazs.hu/olajos-testmasszazs) egyedül is ki fogom próbálni, mert már most hiányzik, amit legutóbb kaptam náluk!

Ez tetszik a legjobban mindegyik masszázstípus közül – mármint az olajos verzió -, de vele együtt, párosban különösen nagy élmény volt az egész. Ahogy írtam, először volt ilyesmiben részünk, ezért zseniálisnak tartottam, hogy a masszőrök szinkronban csináltak mindent, így gyakran összenevettünk egymás reakcióin. Mert mindig, éppen ugyanazon a mozdulaton “estünk át”. Szerintem ez egészen egyedülálló ötlet, amivel előállt a “Karma”, így aztán sok ismerősömnek dobtam már fel az ötletet, hogy lepje meg a párját ilyesmivel. A körülmények pedig igazi luxusérzetet keltenek, így jó lehet szülinapra, komolyabb alkalmakra, a hangulatos, duplaágyas szobában, szuperkedves szolgáltató személyzettel. Nem csak jót tesz, de emiatt a szinkronitás miatt, még utólag is sokáig beszéltünk róla: “És emlékszel, amikor úgy kezdte el csinálni, hogy…”.

A sok masszázsfajtából olajos- és tradicionális változatot is kérhettek páros “verzióban”, ha kipróbálnátok. De vannak külön csomagok is. Mindenféle hangulathoz. Legyen szó barátok, barátnők, családtagok, vagy – mint esetünkben – szerelmes páros lazítós programjáról, a szalonban mindig veszik a lapot, és tudják mire kell figyelni a meghittségért, vagy épp a jó hangulatért.

Ha ti is “kezdők vagytok”, a páros masszázs fül alatt van egy jó kis “gyakori kérdések” bekezdés, hogy értsétek, miről van szó nagyjából azt illetően, amire befizettek. Egy csomó tévhitet eloszlatnak ott, de abban a tapasztalatomban bízhattok, hogy utána minden sokkal jobb lesz. De szerintem nem is kérdés, hogy közben is nagyon élvezni fogjátok. Mégis, én az utóhatás miatt vágyom legeslegjobban vissza. Emlékszem mennyivel, összehasonlíthatatlanul jobb érzés volt a bőrömben lenni, még sokáig utána.

A szalonjaik a Síp és a Király utcában vannak, Pesten. Ott helyben is érdeklődhettek, mert tényleg nagyon kedvesek, de a leírásaik is olyan jók, hogy az olajos testmasszázsra az elmúlt egy percben is megjött még inkább a kedvem, hogy valóban időpontot foglaljak, ne várjak a páromra. Aztán megyünk majd együtt is újra, ha irigykedik… 🙂