Hallotta a híreket? Cég alapítás akár ingyen a TopCegalapitas segítségével

A TopCegalapitas egy teljes körű cég szolgáltató. Cég alapítástól, a cég módosításon keresztül a székhely szolgáltatásig minden szükségletet el tudnak látni, ami felmerülne a cégeddel kapcsolatban. Na, de mi mit takar, és miért éti meg?

Nos, elsősorban ez az oldal azokat érdekelheti (egyértelműen), akik céget szeretnének alapítani, vagy nem elégedettek cégük jelenlegi helyzetével.

Első sorban kezdjük a céget alapítókkal. Ez az oldal két fajta céget tud alapítani, vagyis ezek alapításában tud nagyon sokat segíteni: ezek pedig a Bt. és a Kft. A Bt. alapításához, ahogy azt itt is lehet olvasni, kell egy társ, de kezdőtőke nélkül el lehet indítani, míg a Kft.-t lehet alapítani egyedül, viszont a működtetéséhez kell minimum 3 millió forintos kezdőtőke. Persze ezt az alapításnál kicsit meg lehet kerülni, de előbb-utóbb szükség lesz rá a működéshez.

Ez mellett pedig ott a cég módosítás, amire több ok miatt lehet szükség, ilyen például a tag hozzáadása a cég tagjaihoz, vagy pont a fordítottja, esetleg névváltoztatás vagy székhely megjelölése. Hogyha csak céget szeretnél alapítani vagy módosítani, akkor 18 ezer forintot kell fizetned (illetve a módosításnál ha van átruházás vagy tagcsere, akkor 30 ezer), viszont, ha ezek valamelyike mellett még székelyszolgáltatást is szeretnél akkor ez előbbi árát elengedik, és csak a székhely szolgáltatást kell kifizetned, ami budapesti székely esetében 30 ezer forint, ami egy irodával és tárgyalóval jár, kiváló feltörekvő kis/fiatal cégeknek, akik ki szeretnék építeni az ügyfélkörüket, vagy az újlengyeli székhely esetében iparűzési adó mentességet 40 ezer forintért, ami a nagyobb, “tapasztaltabb” cégeknek kedvez.

Persze a TopCegalapitas azoknak is nagyon jó lehet, akik csak tájékozódásra vágynak, és még nincs kimondott tervük a cégalapítás irányában. Akármelyik is legyen az olvasó esete, szerintem mindenképp megéri benézni az oldalukra, hiszen amit az ember tud, azt senki nem veszi el tőle.