Egy fiatalos rendezvényszervező cég tűnt fel a Balaton környékén! Ez a csapat tovább gondolta a vitorláshajók bérbeadását, nem elégedett meg a hétvégi vitorlázók megkereséseivel.
A magyar emberek szeretnek a Balatonra járni kikapcsolódni, sokan hajókázni is szoktak rendszeresen, és vannak olyanok is, akiknek még nem adatott meg, hogy kipróbálhassák a vitorlázást ilyen-olyan okokból kifolyólag. Erre próbált megoldást találni a BalatonPro csapata, akik elérhetővé kívánták tenni a nagyközönség számára is a vitorlázás élményét.
Manapság vállalati körökben nagyon népszerűek a csapatépítő programok, melyek során a munkahelyi légkörből kiszakadva a kollégák együtt vesznek részt előre megszervezett eseményeken. Az igazán jó csapatépítésnek az a lényege, hogy irányított módon, megfelelő programok során közelebb hozzák egymáshoz az együtt dolgozókat, hogy megismerhessék egymás viselkedését, habitusát szokatlan környezetben.
A BalatonPro csapatépítésein számos ügyességi versenyen vehetnek részt a kollégák, miközben a festői táj tárul a szemük elé. A vitorlás csapatépítés azért népszerű, mert egyrészt olyan sportot próbálhatnak ki, melyre nincs mindennap lehetőségük, másrészt a siófoki vagy balatonfüredi táj feltölti a résztvevőket pozitív energiákkal. A csapatépítések során lehetőség van vízi és szárazföldi játékok lebonyolítására is. A vízi programok lehetnek vitorláson vagy SUP-on, mely egy evezővel hajtható szörfdeszka, és egyensúlyi gyakorlatok elvégzésére alkalmas. A vitorlás programok keretein belül lehetőség van oktatásra, elsősegély gyakorlására és versenyekre is, egy vagy több hajóval, képzett hajóskapitányok és animátorok segítségével. Legnépszerűbb játék a bójakerülés és a gyorsasági versenyek.
A SUP-os játékok kicsit közelebb zajlanak a parthoz. A résztvevők oktatáson vehetnek részt, szintén lehetőség van ügyességi, állóképességi versenyekre, vagy szimplán csak szabad SUP-ozásra.
Népszerű program a sárkányhajózás is, mely a csapategységet erősíti. A hajó orrában lévő résztvevő üti az ütemet, az evezős legénységnek pedig erre az ütemre kell hajtani a hajót. Lehetőség van sárkányhajó versenyre is, melynek során a dobok lüktetése és az evezők csobbanása erősíti a csapatszellemet.
Különbözőek vagyunk, így hát azokra is gondolnak a BalatonPro szervezői, akik nem szeretik a vizet. Nekik lehetőségük van egyéb szárazföldi programokon részt venni, például szerveznek quad túrákat, mely a szárazföldi szórakozásról és kikapcsolódásról szól.
Ritkán, de előfordulhat, hogy az időjárás nem kedvez a csapatépítőknek, így az outdoor programokat le kell mondani, viszont a BalatonPro csapatának erre is van megoldása: indoor program mindig rendelkezésre áll, mint B terv! Animátorok megszervezik a csapat szórakozását egy konferenciateremben, ahol ügyességi és intelligencia játékokat játszhatnak, oktatáson vehetnek részt, vagy önismereti, emberismereti képzést hallgathatnak meg. A határ a csillagos ég, a BalatonPro rendezvényszervező csapata minden szituációban helyt áll és garantálja a jó kedvet!
Ha a csapat mégsem szeretné megtartani a programot a rossz idő miatt, lehetőség van elhalasztani a csapatépítőt egy másik időpontra, így biztos azt kapják a megrendelők, amire vágynak. A programot rossz idő esetén akár aznap is le lehet mondani, de a szervezők is figyelik az időjárás előrejelzést. Tudják értesíteni a csapatot, ha nem javasolják az outdoor tevékenység megtartását. Első a biztonság!
Ha te is egy irodában dolgozol, és szüksége lenne a csapatodnak egy napos, vagy egész hétvégés kikapcsolódásra, keresd fel a BalatonPro rendezvényszervező céget, egyeztess az animátorokkal személyesen vagy telefonon! Árajánlatot rövid időn belül kapni fogsz, és biztos lehetsz benne, hogy ők mindent el fognak követni, hogy a csapatépítés a legjobb hangulatban teljen. A bázis Siófokon található, de ha igény van rá, a programok megszervezhetőek Balatonfüreden is. Részletekért keressétek fel a BalatonPro csapatépítő weboldalát!